Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
A védett dokumentumok csak könyvtárunk épületén belül, az erre kijelölt pontokon tekinthetők meg!
4.11 MB
2017-11-23 13:28:29
 

application/pdf
Védett Védett
0
129
Könnyek - költemények
Írta: Nagy Lajos
Nagykanizsa
Gyarmati Gy. könyvnyomdája
1926.

A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:



főiSCHL^.\' /\'ff /?
■ ■
KÖNNYEK
KOLTEMENYEK
NAGY LAJOS
¡f

VITÉZ NAGY GYŐZŐ
1894. NOVEMBER 16. — 1926. MÁRCIUS 1.
v Jío
I.
HÁBORÚ ALATT HADIFOGSÁG ALATT
Miként az éjt kiséri a sötétség, Ugy kiséri a bánat lelkemet; Ikertestvérek ök, kiket egymástól Elválasztani többé nem lehet . . .
N. L.

NIOBE-FÁJDALMAK . . .
Niobe-fájdalmak Nagy ideje van most, Nem szabad siratni Az elveszett harcost. Bár kedvesed után A szived szakadna: Titkold a fájdalmat!
— Olyan idő van ma . . .
Csendes otthonodban Mindig üres egy hely, Rá gondolsz naponta Ezer szeretettel. Felzokog a lelked Tengermély fájdalma S titkolod más előtt —
— Olyan idő van ma . . .
Vársz, vársz, a kedvesre, Reggel, délben, este, Zörrenő ablakot Nyiló ajtót lesve.
Már hallani véled Léptét a pitvarba . . . Hej, hiába várod!
— Olyan idő van ma . . .
Vársz hónapok során, Reggeltől esteiig Szemed könyharmattal Gyakorta megtelik. S nem illik siratnod Az elveszett harcost —
— Niobe-fájdalmak Nagy ideje van most! . .
ÁLMAIMBAN . . .
Álmaimban olyan gyakorta Látlak véresnek, haloványnak, Ahogy tán összelőtt testedre Hű katonáid földet hánynak.
Mindig a vér és gyász kisérget Bús, hosszú éjeken keresztül; Lelkemben most is telet érzek Hogy a tavasz élete pezsdül.
Teremtő Isten! Lesz-e vége E lélekőrlő állapotnak? Jön-e idő, melyben az arcok Örömkönnyek közt felragyognak?
Vagy mindhiába álmodunk már Egy békés, boldogabb jövőrül S a kedvesért aggódó lélek Sorsába mind, mind beleőrül? . .
NEGYEDSZER MENT . . .
Negyedszer ment a regimenttel Oda, hol a halál arat;
Ő azzal sohasem törődött
Ki megy el s itthon ki marad?
Hiába sír, zokog a lelkem,
Az én szavamra nem hajol! . .
Haza várom s tán azalatt már Folyik a vére valahol.
Ugy féltem őt, ahol csatára
Harsan a kürt, perdül a dob . . .
S én Istenem, az ő korával
Magam se lennék nála jobb!
KARÁCSONY. I.
A harmadik már, amely szomorúan Köszönt a vérező embervilágra, A harmadik már, amely segítségül A Megváltót könnyek között kiáltja. A harmadik már e véres karácsony, Melynek nincs békehirdető galambja, A harmadik, melyen embert az ember Gyilkos haraggal marja, űzi-hajtja.
A harmadik már . . . s mégse az utolsó ? Nem lesz e földön többé soha béke? Egy vértenger s milliók sebzett lelke Hiába sír fel Istenhez az égre? Uram, irgalmas Isten! Meddig nézed A Káin-lelkek gyilkoló haragját Hogy képedet, az istenit szelídet Az emberek egymásról lefaragják ? . .
10
II.
Minékünk is szomorú ez az ünnep! Lélekölő gondjaink el nem ülnek. A szívünkön, mint őrlő szú a fában Szünetlen csüggedés, szomorúság van. Öröm, az nincs ... és nincsen hit, reménység, Egyet érzünk: lelkünk kétségbe\'sését. Karácsonyfánknak egy-két gyertyaszála Ma nem világit arcunk mosolyára. Valakit várunk . . . , várunk szivszakadtan, Ki tán halott, de még elsiratatlan; Akinek nálunk, — már harmadik éve, — Nem ül e napon senki a helyére, Akit e rémes világpusztuláson Harmadszor nem lát itthon a karácsony. Akinek egy rövid sornyi irása Reményünknek lenne rózsanyilása; Ki tán fogolyként mérhetetlen távol Tekint ki zord cellája ablakából; Avagy talán régen megtért pihenni Oda, hol nem fáj többé semmi, semmi . . .
11

CSÜGGEDÉS.
Teknősbéka módján halad
A nap, a perc, a pillanat.
Folyton várok, remegve, félve,
Nem is sokra, csak egy igére.
Ha olvashatnám levelének
Csak egy szavát . . . , annyit, hogy: élek!
De napnak nap kullog nyomába,
Várás, reménység mind hiá