* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
A védett dokumentumok csak könyvtárunk épületén belül, az erre kijelölt pontokon tekinthetők meg! | |
| 10.94 MB | |
| 2014-04-04 15:00:20 | |
 | |||||||
Védett  1 | 484 | Cím és szerzőségi közlés: Égnek a mécsek : : regény / Molnár Kata | Szerző: Molnár Kata (1899-1967) Megjelenés: Budapest : Harmonia Kultúrbiz., [1937] Terjedelem, fizikai jellemzők: 195 p. 19 cm Megjegyzés: Sorozat: Magyar írás - magyar lélek A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: ÉGNEK A MÉCSEK MAGYAR ÍRÁS —MAGYAR LÉLEK MOLNÁR KATA ÉGNEK A MÉCSEK Regény HAZAFIAS MOZGALMA JAVÁRA SAJTÓ ALÁ RENDEZTE HARMONIA KULTURBIZOTTSÁG BUDAPEST Aki anyámat szerelt»: apára emlékének. ELSŐ RÉSZ Az avar Is lomb volt I. A fehéren hallgató erdőség tövében fehéren és hallgatva ültek a bubostetejü, egymáshoz simuló házak. Apró ablakszemeik nyugodtan néztek bele a puha csendbe, kíváncsiság nélkül. A gyöngyszürke ég alatt ugy emelkedett a bükkök hóboritotta koronája a csend fölébe, mint egyetlen hatalmas, szikrázóan fehér kupola. A tisztások szélén a fiatal fák ágai földig hajoltak terhük alatt; a metsző hidegtől kristálytisztán csillogó levegőben finom eziistpor szitált egy felrebbent madár röpte nyomán. Mint egy vert-ezüst-csipkére álmodott mesebeli tájék, szépséges fehéren fénylett és hallgatott minden. Az erdészház cserépkályhás, agancsdiszes uri ebédlőjében, a piros porcellánernyős függőlámpa fénye alatt vidám névnapi társaság ült együtt. Zsinóros ruhákban szépszakállas, szépszál férfiak; magasra feltornyozott hajfonatos asszonyságok, turnürös ruháik kényelmetlenségében kevélyen ülve; nádszál-karcsura fűzött fiatal lányok, finom arcuk csigákba csavart halántékfürtök keretében — és még egészen éretlenkék is, bugyogócskáik arasznyi csipkéjével szoknyájuk szegélye alatt. Az asztal már megszedve, a selyemfényű da-masztabroszon csak a süteménytartók álltak és a fér-< 5 fiak előtt a borospoharak, a kifogyhatatlan nedűtől elevenvérszinüen csillogók. Az asztalfőn, szép fekete hajának fiatal diszével, kellemes arcán a tiszteletreméltóság nyugodt mosoi lyával ült a háziasszony. Arcán fáradhatatlan volt a szívesség mosolya, de áldott tehertől nehéz teste észrevehetőn pihenve nyugodott ültében. Férje, akinek névnapját ünnepelték, szemben ült vele, a férfiak között; gesztenyeszinszakállas szép arca, szürkéskék szeme s a puha bajuszból kipirosló, nevető szája maga volt a férfias, tiszta életerő és teli-kedvü vendéglátó öröm. — Ej, hiszen pihennek a poharak I — kapta tenyere öblébe hirtelen a maga poharát, amely tali patlan volt és alul is gömbölyű, csehországi arany-« sárga kristályból metszett — éljünk mindnyájan,; éljünk mindnyájan! Ürítem poharamat a vendégko-szorura, szivüknek irántunk való baráti érzelmeire, hölgyeink szép egészségére! s a leghívebb asszonyra, a legkedvesebb hitvesre, feleségemre! Zajosan csendültek össze a poharak s a ház asz-szonya mosolygó bólintást küldött férje felé. A tudott szerelem nyugodt mosolya volt ez, tizenhét esztendő együttélésében komollyá érett s a maga tiszteletre^ méltóságában az emberek előtt is megnyilatkozni kívánó. (Ám igaz, hogy annakidején az egész vármegye összedugta fejét, amikor hire járt, hogy a széptermetü kismartoni erdészsegédet megbabonázta a Wildmann tiszttartó bicegő lányának mélyfekete szeme. Merthogy Wildmann Franciskának hibás volt a lába, gyermekkora óta; de csak hiába vonult ki nagy önzetlenségével a vármegye. Mihamar oltárci erdész lett Freyde Ferencből; az esküvőre csengős szánnal repítette menyasszonyát s két karjára kapva ölben vitte az oltár elé, hogy senki emberfia dölyfös orral föl ne szimatolja a bicegő lábacskák léptenyo« mát a havas templomlépcsőtől az oltárig.) 1— Krisztinka, — hajolt hátra az erdész, nagyob- 6 bik lánykája felé —\' hozd a gitáromat! Nem lehet csak igy muzsikátlan beszéddel tartani a kedélyeket, amikor muzsikára kívánkozik a mondanivaló! Fölzajló jókedvvel, hangos széktologatással igazították magukat |
