Az írók végül mindig a családról és a városról írnak - mondja az egyik Márai-hős a Garrenek műve című nagyszabású regényciklus záró darabjában, mely egy idegenektől megszállt több száz éves polgárváros kultúrájának megsemmisüléséről szól. Az efféle megrázó számvetésnek persze ideje van. Úgy tűnik,
[>>>]
Az írók végül mindig a családról és a városról írnak - mondja az egyik Márai-hős a Garrenek műve című nagyszabású regényciklus záró darabjában, mely egy idegenektől megszállt több száz éves polgárváros kultúrájának megsemmisüléséről szól. Az efféle megrázó számvetésnek persze ideje van. Úgy tűnik, Grendel Lajos, a Kossuth-díjas felvidéki író számára most, hatvan fölött érkezett el az ideje, hogy felmérje a hiányt. Legújabb regénye egy vidéki városról szól, egy letűnt közösségről, melynek csudabogarai, tiszteletre méltó, kissé habókos uraságai, álmodozó, szerelmes nagynénijei vannak, no és persze hatalmas diófája, mely alatt a főhős, a gyermekkorát felidéző Sanyi családja egykor oly sokat ebédelt, és az embereknek álmaik vannak. Persze lehet, hogy a valóságban csak isznak és sokan különös karriert futnak be, ingadozik a vérnyomásuk, mert a kommunisták kísértetként mindenütt jelen vannak, a házat pedig már lebontották és a diófa sincs már meg. A tragikus záróakkorddal végződő regény fojtott légköre ellenére varázslatos stílusban idézi fel egy korszak elmúltát és a nyomában keletkező hiányt. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]